"Ember az emberért" Esélyegyenlőségi díj nyertesei

 
Az „Ember az emberért” esélyegyenlőségi díjat, azon emberek tevékenységének elismerésére adományozzuk, akik hozzáállásukkal, hétköznapi cselekedeteikkel az esélyegyenlőség érvényesüléséért sokat tesznek.

Ebben az évben Bálint Edina és Kiss László kapta meg a díjat a kerületi lakosok szavazatai alapján.

Kiss László 1986-ban kezdett dolgozni az ország egyik legrégebbi lakóhelyi sportegyesületében, az Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesületben sportszervezőként, majd 1988-tól 1999-ig az egyesület ügyvezető elnöke volt. Az ő kezdeményezésére és szervezésével jött létre az Angyalföldi Sportfesztivál. Sikeresen szervezi a XIII. Kerületi Nyitott Hétvégék, az Angyalföldi Futóklub és a XIII. Kerületi Szabadtéri Kondipark Programsorozat eseményeit. Az egyesület képviseletében aktív tagja a XIII. kerületi Civil Kerekasztalnak.

Bálint Edina a Chi-kunggal 2008-ban ismerkedett meg és miután saját magán tapasztalta annak jótékony hatását, ezért úgy döntött, hogy tudását másoknak is tovább adja, ezzel segítve idős embertársainak. A kerületben működő Idősek klubjaiban önkéntesként rendszeresen tart foglalkozásokat a kerületi nyugdíjasok nagy örömére.

Gratulálunk a díjazottaknak!